Nagy lesz a nyüzsgés hazai animációs fronton, ugyanis idén Ongriában, Sopronban rendezik meg a 2010-es Cartoon Forum-ot, ami nem kis dolog, mivel a szakma nagyja részt vesz ezen az eseményen. Ez nem filmfesztivál, itt főleg befektető cégek és gyártó stúdiók képviselői jelennek meg és gyerekeknek szóló TV-sorozat fejlesztések kerülnek terítékre. Az esemény kapcsán Forumék meghirdettek itthon egy promó plakát pályázatot, amire én is készítettem tervet. Nem az enyémet válogatták be (a befutó tervet még nem láttam).
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: animáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: animáció. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. jan. 11.
Magyar Cartoon Forum, yeah
Nagy lesz a nyüzsgés hazai animációs fronton, ugyanis idén Ongriában, Sopronban rendezik meg a 2010-es Cartoon Forum-ot, ami nem kis dolog, mivel a szakma nagyja részt vesz ezen az eseményen. Ez nem filmfesztivál, itt főleg befektető cégek és gyártó stúdiók képviselői jelennek meg és gyerekeknek szóló TV-sorozat fejlesztések kerülnek terítékre. Az esemény kapcsán Forumék meghirdettek itthon egy promó plakát pályázatot, amire én is készítettem tervet. Nem az enyémet válogatták be (a befutó tervet még nem láttam).
Címkék:
animáció,
csipcsiripp,
LM - grafika,
Magyar Cartoon Forum
2009. dec. 16.
Dec. 17-én MOME 2009 diplomafilmek a
szabad az á-ban!
Ami egy kávézó, eme linken a cím, stb.
December 17-én, csütörtök este 20h-tól ismét nyomul
A vetítések után rövid beszélgetés lesz az alkotókkal, azt követően pedig zene, tánc, süti, kávé, sörhab, perec, virsli, vattacukor (DJ NG pedig pörgetiapörgetia).
Ami egy kávézó, eme linken a cím, stb.December 17-én, csütörtök este 20h-tól ismét nyomul
a kézenjáró csajszi
(Szederkényi Bella: Orsolya),
(Szederkényi Bella: Orsolya),
(Farkas Juli: Az izmos királylányok),
(Molnár Tünde: Simon vagyok),
(Tóth Balázs: Freeze!)
(Nagy Gergely: MTV Icon).
2009. szept. 5.
Haui bácsi mesél
Bő egy hete voltam életem első KKK-s összejövetelén (aki nem tudná, ez nem a Ku Klux Klánt takarja kivételesen, hanem a Képregénykedvelők Klubját), azon alkalomból, hogy most a meghívott vendég gyerekkorom egyik nagy kedvence, a Bucó, Szetti, Tacsi rajzolója, a Vízipók Csodapók sorozat egykori társendezője, Haui József volt. A magyar képregény történetével foglalkozó írások valamiért az ő munkásságát mindig elfelejtik megemlíteni, pedig ő ráadásul nem is irodalmi feldolgozásokat készített, lásd a Bucó-képregényeket, hanem saját sztorikkal állt elő (Marosi Zoltán íróval karöltve). A Bucó-féle karaktercsalád sztem még ma is működőképes (pl. a rosszak csapata, Umbi, K.O., a patkány stb. ütnek :))). Kíváncsi voltam hát eme számomra mondhatni ikonikus figurára és voltaképpen nem csalódtam. Egy kedves, lelkében fiatalos (egy ölég vicces star wars-os pólóban feszített) bácsika sztorizgatásait hallgathattuk végig, családias hangulatban, bő 2 és fél órában (sajna küzdős volt, mert a karton galériában nincs klíma, volt viszont ingyen bor+sör, külön köszi), hol érdekfeszítő infókkal a múltról és a hőskor magyar animációs filmgyártásáról, hol pedig kicsit túlcsorduló (bár nem mondom, hogy nem jogos) panaszáradattal az életében és munkásságában őt ért sérelmekről (ó, a kecskeméti gonoszok már megint). Nagyon jó volt látni a körbeadott eredeti képregényoldalakat is és még dedikáltattam is az egyik agyonfirkált Bucószettimet, számomra tehát jól telt az este. Haui úr pedig még ma is aktívan dolgozik, storyboardozik, pihenésképpen, szabadidejében készít csak képregényt. Blogja is van, emitt.
2009. febr. 4.
'rvajó
egy le nem gyártott sorozat végefőcíme. nekem nagyon tetszik, egyszerű, de igényes + oldschool + cuki. az ilyeneket pont bírom, kár hogy nem lett belőle semmi, mert kíváncsi lettem volna rá.
itt van a főcím + egyéb hasonló klafaságok.
Dzsöndzsinek üzenem, hogy nem én csináltam :) (bár úgy lenne)
Little Rikke Credits from Stephane coedel on Vimeo.
itt van a főcím + egyéb hasonló klafaságok.
Dzsöndzsinek üzenem, hogy nem én csináltam :) (bár úgy lenne)
Little Rikke Credits from Stephane coedel on Vimeo.
2009. jan. 20.
paintball war-zone
tökjó ez. jók a fröcsik, meg az egész olyan kis fain, tipóval, színnel, mindennel. friss + mai, ahogy mondják.
rendezte Grant Orchard, aki
itten is van,
meg Stúdió Akában is (amely cégnek rahedli vagány melója van, érdemes nézelődni a honlapon)
2009. jan. 13.
ugrabugra around the world
Osamu Tezuka Jumping c. filmje 1984-es, de még ma is üt, rendesen. nagyon erős az alapkoncept, nincs túldumálva, csak meg van csinálva, finom kis megoldásokkal, poénokkal, oszt annyi. ilyen egy patent fesztiválfilm:)
2009. jan. 3.
A Town Called Panic / Panique au village
év eleji arcizomedzésnek pont jól jön ez a kellemesen szétpihent filmecske. az idétlen indián meg a kaboj egész nap pingpongoznak, szegény ló meg folyton csak serénykedik a ház körül. igazi öröm-animáció, hülyéskedés, jó lehet ilyeneket készíteni:)) belga cucc, de valahol az Aardmannak is köze van hozzá.
itt van még több is (angolul).
+ Cravendale Milk-videók itt, la.
itt van még több is (angolul).
+ Cravendale Milk-videók itt, la.
2008. dec. 11.
olálá
a Burning Safari, vagy a Cocotte Minute a fhanszia Gobelins animációs suli deákjai által elkövetett 3D-s animációk. 1 percnél alig hosszabb filmek, de iszonyat komplex módon ki vannak dolgozva, sűrűek, viccesek, sodró tempójúak, muszáj már őket megemlíteni. a filmek saját honlapjai pedig roskadoznak a háttéranyagoktól, "így készült"-videóktól. kellemes merülést. tudnak ezek a franciákok
2008. nov. 30.
Shorty McShort's Shorts
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







