2014. okt. 22.

startup-uskám..

Szóval, ahogy említettem volt, adódott nékem egy kiadvány-illusztrációs munka nemrég, meg is osztottam belőle pár képet. Most a Behance-re felraktam a javát, de csak azokat a verziókat, amik nekem tetszettek, a végleges kiadványba 1-2 javítás után már változott tartalom került. Ezt pedig ebben a posztban fogom kicsit kijjebb fejteni.

Pl. a földgömbös verzió először ilyen volt, csukott szem, megható meghittség stb.
Aztán kinyílt a szem, némileg változott a glóbusz, a testtartás és még néhány repcsi is előkerült.
Köv. témakör már neccesebb volt, szinte az egész képet újra kellett gondolni.. Kezdődött a kis kütyüszerelő gyerkőcökkel, a háttérben egy majdnem Steve Jobs-szerű apuka újságot olvas.
Végül a gyerkőcök komolytalannak találtattak és apuka is repült. Jöttek helyettük a már komolyabban vehető tudós-vegyész palánták.. Nincs vihogás, ellenben van védőszemüveg, koncentráció és gondos jegyzetelés. All right.
Véégül a legtöbb kört azt hiszem, ezzel futottuk, ahogy a macskatulajdonos, zenehallgatós női karakterből szépen átalakítódott a kép energiaitalos, laptopfüggő startup-krapek duóvá (a bicaj sárvédőire is külön hangsúly fektetődött, csak tessenek megfigyelni).


Mára ennyi, köszönöm a figyelmet, aki találkozik a nyomtatott kiadvánnyal, annak váljék egészségére.

Nincsenek megjegyzések: