2019. okt. 10.

inktober komolyba'

Helló, ghost blog :)
Idén komolyan elkezdtem az inktobert és ennek örülök, mert a korábbi évek jellemezte "jó lenne, ha"-ból végre tényleges cselekvés született. Idáig egész jól haladok, már 9 rajz ki lett pipálva (illetve több, mert van, amiből több verziót készítettem). A 9. téma SWING vagyis ez lehet a hinta, hintázás, kilengés, vagy akár maga a tánc, amire lett is volna egy elegánsabb ötletem, de mégis inkább a hinta mellett döntöttem hajnali fél 3-kor. És megint két verzió született, viszont annyira eltérő hangulattal, hogy nem akartam a kettőt egymás mellé tenni, ezért rakom ide a vidámabbat. A többi pedig elérhető ITT.

Nincsenek megjegyzések: