2019. ápr. 30.

husagi

Vallomásom a következő: f*ngom ugyan volt róla, hogy kicsoda Stan Sakai és híres hőse, Usagi Yojimbo, vagyis a szamuráj nyúl, de azon túl, hogy az itthon megjelent képregények közül kb. 10 éve, ha elolvastam az első kötetet, nem sok hatást tett rám. Tetszeni tetszett a világa, meg az, hogy a nyuszi haverságban van a Tini Nindzsákkal is, de ennyi, különösebben nem vonzott be soha. Viszont a hír már eléggé bevonzott, hogy Stan Sakai Budapestre jön látogatóba. Ráadásul még csak nem is a képregényfesztiválra, hanem kicsit előbb, pedig ő elég nagy díszvendég lehetett volna. Ha egy legenda megjelenik itt, azért mégiscsak illenék megnézni, úgyhogy beneveztem a beszélgetésre, meg az utána való dedikálásra is. No de az extra hír, hogy jópáran, akik nálam sokkal nagyobb Usagi-fanok, kitalálták, hogy a tiszteletére összehoznak egy tribute fanzint. Az volt az érdekes, hogy a lelkesedés tényleg rendesen össze tudta rántani a dolgot, kb. egy hét alatt el is készült a tartalom, illetve már a nyomdából is kikerült a cucc. Én ezzel a rajzzal szerepelek.
A zinről egy kis promó pedig ITT.

Nincsenek megjegyzések: