Már-már úgy volt, hogy nem, de aztán mégis: sikerült kiadni a Mátyás-albumot! 150 oldal, színes szagos, a libikóka egyik oldalán ül a
JUHÉ. Mi több, 2 képregénnyel is szerepelek benne. Az egyik a tavalyi okos lányos nyertes cuccom, a másik pedig egy módörn Máty-novella feldolgozása - később postolni szeretnék róla egy így készült-öt, most csak egy részlet következik belőle. Pont ez az oldal a tiszteletpéldányomban sajna nem kapott elég feketét, de sebaj, meg lehet szokni. Mint ahogy a
nagyon csúnya borítót is, ha kellően igyekszik az ember. És itt kerül a képbe libikókánk kókadt másik oldala, hogy a finnyás mindenit: a
LEBIGGY(esztett száj). Sajna, öröm és üröm kézenfogva járnak, a kiadvány örömteli megjelenésére árnyékként vetül nem túl míves "megjelenése".
Ok, nem a külső a fontos, de egy könyvborító-, ill. kiadványtervnél talán mégsem árt, ha néminemű igényességgel (pl. kompozíció.. tipográfia?) meg is van tervezve - azért is szerepel e szavakban a "terv" szó. Na ennyi szapulás elég is, ne sz*rjunk túl sokat a tányérba, csak sajnálom, hogy az örök magyar narancs szindróma nem tudja kinőni magát: savanyú, de a mienk, blabla. Egy szó, mint száz: "Örülünk, Vincent?" "Ööö... hát, örülünk. Naa, de tényleg!" Hiszen
maga a kiadvány fontos előrehaladás kicsiny hazánk még kicsinyebb hazai képregényes porondján, mind a beltartalmat (full magyar alkotógárda), mind a terjesztést (országos? könyvesboltos? i think) illetően (
tán ha megér egy újrakiadást - álmodozzunk -, akkor új köntöst is kaphat).
Bár a
könyvesblogon pont a beltartalmat fikázza egy derék csőlátó legény.
Idetoldok-foldok érdekesség gyanánt némi Bucós plusz adalékot, átfirkálás témakörben. Gyerekkoromban odáig voltam a kábojfilmekért, talán innen eredt az a mániám, hogy minden egyes képregényemben kábojkalapot rajzoltam az összes szereplőnek (kivéve azoknak, akik eleve viseltek valamit a fejükön), így hát lett egy rakás "westernes" Rózsaszín párducom, Bobóm és, ahogy a példa mutatja, Bucó, Szetti, Tacsim is.
